Egy napom tíz év múlva

Reggel fél hétkor felkelek. Körbenézek és sajnálom magam. Ha akkor tanultam volna... Egy könyvespolcot látok tele Freud könyvekkel. Miért nem égettem el őket??? Kérdem magamtól. Meginnám a reggeli kávémat, de elfogyott. Oda se neki. Síri csend uralkodik az egy szoba konyhás lakásomban, amit apám vett 27. születésnapomra. Elmegyek tussolni, de elzárták a vizet. Bekopogok a szomszédhoz egy lavor vízért. Öreg nénike befogja az orrát úgy ad vizet. Mekkora egy szemétláda. Mosakodás után felveszek egy majd tíz éves rongyomat. Csak itt-ott likas. Összeszedem a földön heverő verseimet, egy gémkapoccsal összefogom őket és elindulok. Ahogy kilépek az utcára, megcsap a Világ bűze. Az emberek az utcán szörnyűlködve néznek rám. Már megint nem fésülködtem. Megállok egy kirakatnál és ujjaimmal beletúrok a hajamba. Nem sikerül kifésülnöm, így hát inkább lenyalom. Szemeim be vannak esve és véresen forognak helyükön. Az alvászavarom műve. A számon egy ősrégi vörös rúzs. Mikor fiatal voltam elborzadtam az ilyen nőktől. Nem érdekel. Szarok a Világra. Ma a Szépirodalni könyvkiadót veszem célba. 362 versem közül még egyet se adtak ki, 163 másik versem jogát eladtam, hogy fussa a rezsire. Beérve a kiadó aulájába jönnek a biztonsági őrök és kiabálnak: Már megint maga? Nem volt elég a tegnapi ütleg??? Miért nem emlékszem, hogy tegnap is jártam itt? Már megint elfelejtettem bevenni a Cavingtonomat. Akkor most mi legyen? K9ülök egy parkba, persze, hogy pont elém szaratja a dögjét egy tirpák. Legalább szerencsét hozna. Nézem a bolodog gyermekeket és látom a jövőjüket. Ugyanolyan 0 emberek lesznek mint a szüleik. Egy szőke kislány akkorát tanyal, hogy kis kezéből kiserken a vér. Hangosan dőlök a nevetéstől. Nem vagyok ám kárörvendő! Gyűlölködő pillantások ezreit érzem magamon, ideje lenne távoznom. Éhes vagyok. Elmegyek egy hajléktalanszállóra. A sor a Magdolna utcától a Kálvária térig ér. Bepofátlankodok előre. Na ma sem eszem. Volt legjobb barátnőm a kajaosztó. 5 éve egy hajókiránduláson lefeküdtem a barátjával. Nem tudom miért utál. Ránézek az órámra, még ez is megállt. Hazaindulok. A buszon egy jól megtermett ember zsebéből lenyúlom a pénzt. Irány a kocsma. Az ötödik absinth után már nem látok valami jól. Megpillantom életem nagy szerelmét. Kék szemeibe újra beleesem. Táncolni kezdünk. Újra fiatal vagyok... Forrón megcsókoljuk egymást. Sose éreztem még ilyen boldogságot... -Magdika ébredjen! Hoztam a gyógyszereit- Minden fehér. Levagyok szíjjazva. Sikítozni kezdek. Éles fájdalom hasít a bal karomba. Még hallom távolról - Dr. Ludvig Andrást sűrgősen várjuk a pszihiátriára!- ____________________________________________ Csalódás Júniusi, szokásos forróság volt. Kutyám mellettem játékosan ugrált. Az én kis Picsukám vérmérséklete nem volt átlagos. Levittem sétálni, mert már nem bírtam elviselni a nyüszítését. Ekkor láttam meg Őt. Egy mosolyt kaptam tőle, de nekem ez a világot jelentette. Oda ment be ahol én is lakom. Csak ő egy emelettel lejebb. Óriási mosollyal arra gondoltam, hogy megint láthatom őt. Másnap odajött hozzám és megkérdezte tőlem, hogy kivasalnám e a kendőjét. Majdnem szétfolytam. Hát persze, hogy kivasalom! Mikor a frissen vasalt kendőt visszaadtam neki, akkor pont sétáltattam a kutyámat. Eljött velem. Ezek után minden nap elkísért sétálni. Életemben nem beszélgettem senkivel olyan szívesen. A világot rózsaszínben láttam. Lenyűgözött az esze, a beszéde, a két beszédes szeme. Már egy hónap alatt rájöttem, hogy nekem Ő kell. Rajta nem látszott, hogy mit akar. Vágytam arra, hogy ott legyen mellettem, hogy hozzámérjen, hogy érezzem Őt. Pár hét múlva megtört a jég. Lehívott magához, merthogy buli lesz és még sokan lesznek ott. Ezt a dumát már mind ismerjük. Senki más nem volt ott, csak Ő és én. Az asztal megterítve, csodás vacsora, bor, gyertya, mámor. Elvesztem az érzékek világában. Megkaptam életem első csókját. Neki adtam az ártatlanságomat. Az érintése égette a bőrömet, de nem álltam ellen neki. Akartam Őt. Varázslatos éjszaka volt. Titkoltam Őt otthon, csak a hugom tudott mindent. Ez okozta a tragédiát. Egymásba szerettek, de én ezt nem tudtam. Minden nap amit vele tölthettem, ünnep volt. A születésnapomat csak vele szerettem volna tölteni, de a hugom rábeszélt, hogy ő is jöhessen. Miért ne? Gondoltam. Úgyis ott lesz a barátom barátja, majd ellesznek. Első jel: Nem csókolt meg. Gondoltam biztos büdös a szám. De nem, mert most vettem be egy rágót. Akkor mi a baj? Akkor elsuhantam a probléma felett. Talán nem kellett volna. Felmentem hozzánk cigiért. Azalatt eldöntötték, hogy ma megmondják. Mint akibe belecsapott a villám. Ha nincs bennem alkohol, akkor biztos, hogy török és zúzok, de szerencséjükre volt bennem. Mint egy megigézett őz, úgy battyogtam haza. Nem igazán fogtam fel a dolgokat. De másnapra minden kitisztúl. Újra szintelen volt minden. Újra hallottam a mentőautó hangját. Mint aki egy álomból ébredt fel. Gyűlölettel volt tele a szívem. De egy nagyobb erő uralkodott felettem. A fájdalom. Fentről néztem az embereket, láttam, ahogy sétálnak szatyrokkal, mosollyal az arcukon. Miért nem lehetek én is ilyen nyugodt és boldog? Hívtam a halált. Vágytam a halálra. Karjaimat széttártam, repülni akartam. A hugom rántott be az ablakból. Vállamra borult és zokogott. Felpofoztam. Többet érdemelt volna. Aztán megkerestem Őt. Én a gonoszt láttam benne. Megütöttem. Visszaütött. Nem a pofon fájt igazán, hanem az amit a szemében láttam. A megelégedést. Akkor bosszút fogadtam. A bosszúm talán mai napig tart. Elmeséltem mindent édesapámnak. A hugom élve megúszta. De Neki mennie kellett. El kellett tűnnie az életünkből, örökre. Láttam amikor kiköltözött a lakásból. Szemében nem megelégedést, hanem szánalmat láttam. Azóta is fáj a szívem, ha rá gondolok. Már harmadik éve nem hallok róla. Valamilyen szinten hiányzik, de tudom, hogy Isten minket nem egymásnak teremtett. Az Ő sorsát nem tudhatom. A magamét azóta irányítom. Megelőzöm a bajt. Megpróbálok nem beleszeretni olyanokba, akik méltatlanok rá. De nem tudhatom, hogy ki lesz aki kigyógyít belőle. Még mindig bennem van és talán örökre ott is marad az emléke. De még sok hely van odabent. Várom az igazit. ____________________________________________ Földre hullt levél -Agytumor- szólt gyászos hangon az orvos. A fiú megbabonázva lépett ki a rendelőből. Langyos szellő kapott barna hajába, de ő jéghidegnek érezte. Zöld szeme könnytöl csillogott. Megnyalta száját. Kiszáradt. Gondolataiba temetkezve vágott neki a hazaútnak. Ezerszer is feltette a kérdést, hogy miért pont ő? Miért pont ő? Egy teázó előtt tétován megállt. Úgy döntött beül, hisz ki tudja máskor megteheti e még. Leült egy fotelba, kényelmesen hátradőlt és leadta a rendelést. Zoli nagyon tehetséges volt. 21 éves kora ellenére gyönyörű verseket írt. Ott is azt tette. Félek Irtózatos félelem kerített hatalmába. Szívem összeszorult és elfáradt.... Nem bírta folytatni. Kilépve a teázóból egy angyalt látott. Az angyalnak göndör barna haja és édesen csillogó barna szeme volt. Ahogy a lány elsuhant Zoli mellett édes, fiatal illatot árasztott. Egy másodperc alatt döntött a fiú. Elkapta a lány karját és....... - Megmondanád mennyi az idő? - A lány először megijedt, de ahogy az ismeretlen szemébe nézett tudta, hogy nem kell félnie. - Nincs órám, de teázni jöttem, úgyhogy olyan öt körül van. - Fehéren csillogó mosolyt kűldött a fiú felé. - Tea? Jól hangzik, veled tarthatok?- - Ha gondolod gyere. - A fiú a fellegekben érezte magát. Zoli ránézett az órájára. - Lassan tizenegy, nem kellene indulnunk? - A lány jót nevetve válaszolt. - "Megmondanád mennyi az idő?" - Így kifigurázva Zolit. A fiú Kata mellett még betegségét is elfeledte. Megijedt saját magától s arra gondolt, hogy nem szúrhatja el a lány életét. El kell mennie. Hirtelen felállt és gyors búcsút intett a lánynak. Teljesen összezavarodott. Nem akarhatja ezt az érzést. Nem akarhatja a lányt, hisz csak fájdalmat okozna neki. Hiányzott neki Kata, vágyódott utána. Soha nem érzett még ilyet. Szerelem? Sosem hitt a szerelemben. Félt ettől az érzéstől, rettegett. Nem magát féltette, hanem az angyalt. Kata józangondolkodású, realista lány volt. Eleveivel, gondolkodásával, beszédével lenyűgözött mindenkit. Mikor beszélgettek végig egymás szemébe néztek. Zoli senki más tekintetét nem állta így. A lány nyílt volt és őszinte. Meséltek egymásnak a múltjukról, a jelenükről. Mikor Kata a terveiről mesélt Zoli begubózott és szótlanná vált. Már majdnem elaludt, mikor csengettek. Lassan, komótosan lebattyogott a lépcsőn és ajtót nyitott. Kata állt óriási mosollyal az arcán és Zoli jegyzetfüzetével az ajtóban. Zolit forróság öntötte el és gondolkodás nélkül megölelte a lányt és érezte, hogy soha nem fogja elengedni. Könnyek peregtek végig arcán. Kata nem tudta, hogy mi az oka a könnyeknek. Gyengéden végigsimította a fiú arcát és megcsókolta. Ekkor még felhőtlen volt a szerelem. Zolinak két hónapot jósoltak. A fiú minden napot egy ajándékként élt meg. Kata volt Zoli életének értelme. Minden percben vágyódott a lány után. Szerelem volt első látásra. A két hónap alatt Zoliban nagy harc dúlt. A fiú megélhette a szerelmet, de minden egyes pillanat egy döfés volt a szívében, mert tudta, hogy nemsokára neki mennie kell. Nem merte elmondani Katának, annyi idő után. Már nem is tudta volna, nem is akarta. Már második hónapja voltak együtt mikor Zoli állapota rosszabb lett. Rossz kedvét és félelmét megpróbálta elrejteni a lány elöl, de sápadt arca, remegő keze elárulta. Kata nem tudta, de nem is törte magát, hogy kiderítse, hogy mi a baj, mert a fiú mindig elhesegette feltevéseit. Zoli születésnapját szerelmével szerette volna tölteni, de a család már tervezett. Zoli szülei nagyon sok ismerőst meghívtak a partyra. Kiskölköktől kezdve a dédnagyszülőkig mindenki ott volt. Kata, mint mindig akkor is elkésett. Gyönyörű vajszínű estélyi volt rajta. Kedves kis arca kipirult. Zihált, úgy sietett. Kezében egy könyv volt. Síma, egyszerű könyv. Mikor átadta Zolinak nagyon izgult. "Bokor Zoltán válogatott versei". Óriási meglepetés volt. Zoli mostmár tudta, hogy kedvese ezért hanyagolta egy kicsit az elmúlt egy hétben. Hajnalig tartott a party. Zoli nagyon furcsán érezte magát. Nem merte Kata kezét elengedni, mert félt, hogy a semmibe zuhan. Mikor már mindenki elment, ők kikocsikáztak a partra. Az éjszaka színe befedett mindent. A motorháztetőn ülve beszélgettek. Csókban forrtak össze. Zoli tudta, hogy Katiban él majd tovább emléke. Még egyszer, - Zoli tudta - utoljára magához szorította a lányt. Ez volt a búcsú. A fiú a lány keblére hajtotta a fejét s egy nagy könnycsepp gördült le az arcán. Tudta, hogy rá már egy másik világ vár. Lelke elcsendesedett és örök nyugalomra talált. - Mindörökké benned élek. - Végső csókot lehelt a lány ajkaira. Feje oldalra bukott, teste elernyedt s a kezében tartott elfelejtett levél a földre húllott. ____________________________________________ A végzet angyala ...Mikor meglátta tudta, hogy ő kell neki. Sok szerelme volt már, de Ő mindennél kívánatosabb és szebb volt. Szemeiben huncut csillogás, mit fekete tincsei takartak. -Fiatal még- gondolta Fekete. Beleszeretett, első látásra. Fekete nagyságát nagy tiszteletben tartotta társa. Megölelték egymást és násztáncot kezdtek. Fekete szépsége és illata elvakította a szerelmét. Belé akart hatolni...benne akart lenni. Nem volt szükség semmilyen más kommunikációra. Minden tökéletes volt, de aztán Fekete meglátta a párja szemében a félelmet. Nem törődött vele, hisz akkor élvezet volt eggyé olvadni. Hirtelen minden szétesett. Fekete körbenézett, szerelmét viszont sehol sem látta. Ráébredt az igazságra. Ő egy kéjgyilkos. Tudta, hogy szerelme örökké benne él. Írtózatos fájdalom hasított a szívébe. Egy nászéjszaka után sem érzett ilyet. Szemeiben könny csillogott. A távolban meglátta a tengert. Már tudta mit kellett tennie. Minden lépés fájdalmas volt. Visszagondolt gyermekkorára és szenvedett. -Nem szabadott volna megszületnem. Apámat sosem ismerhettem meg, anyám eldobott magától. Gonosz vagyok. Miért? Nem kell nekem ez az élet.- Felmászott egy sziklára és le akart ugrani. Megijedt a haláltól. Gyorsan el akart menni, de egy hullám felcsapott a szikláig és magával sodorta. Menten megfulladt. A kislány kiugrott a vízből, odaszaladt édesapjához és sikítozott - Egy pók! Egy feketeözvegy a kádban! -